szerda, május 9

Mi lesz veled, PET palack?


PET palack feldolgozó üzem - Mezőfalva


Nagy örömömre múlt héten sikerült ellátogatnom a mezőfalvi telephelyű PET palack feldolgozó üzembe! Az üzembe édesapámmal érkeztem, aki szintén interjút kért Simon Lajos úrtól, aki a Budafilter 94 Kft. tulajdonosa és ügyvezetője.  >>
A tárgyalóban egyből szemet szúrtak a témába vágó fotórealisztikus festmények. 
Nyitott szemmel
A képek megtekintése után Simon Úr röviden elmesélte a cég kialakulásának kalandos történetét, melyet a Mezőhír információs portálon, illetve a cég honlapján olvashatunk.

Az én feladatom a technológia ismertetése!

Budafilter 94 Kft. Mezőfalva, Páskom rét 044/11 hrsz. alatt található, és tisztán PET palack feldolgozásával (válogatás, darálás) illetve kétféle késztermék (granulátum, pántoló szalag) előállításával foglalkozik. A granulátumok a műanyag fröccsöntés alapanyagát szolgáltatják.

A technológia Kínából származik, mely decemberben (2011.) érkezett Mezőfalvára, a próbaüzem 2012 januárjában indult, mely jelenleg is tart.

Nagyon fontos már itt az elején kiemelni, hogy a Budafilter Kft. csak tisztán PET (polietilén-tereftalát) típusú palackot dolgoz fel és csak is szennyeződésmenteset! Ezáltal tudja biztosítani többek közt az egészségügyi szabványnak való megfelelést, melynek köszönhetően akár élelmiszer is kerülhet az „újrapalackba”.

„Itt a palack, hol a palack”

Nyitott szemmel
A lakosságtól származó PET-palack hulladék zsugorításra kerül (etikett és kupak nélkül), majd ledarálják. A darálékot egy másik üzembe szállítják, ahol mosással tisztítják, és visszaszállítják a mezőfalvi üzembe. A tisztított darálékot beadagolják a feldolgozó sor elejére, amelyből a technológia végén pántoló szalagot vagygranulátumot kapunk.
A granulátumot a műanyag fröccsöntéses technológiában használják nyersanyagként, melynek egyik végterméke lehet a képen is látható „Újrapalack”.

Az üzem évente 1200 t Pet palack hulladékot dolgoz fel és ebből 600 t pántoló szalagot, illetve 600 t granulátumot állít elő.
A késztermék magas minőségű, a technológia során semmiféle adalékanyag nem kerül hozzáadásra!

„A granulátum gyártósor egy 80-100kg/h kapacitású, 16 m hosszú, 2 méter széles és 3 méter magas több egységből álló TSK50 típusú berendezés. A gyártósoron a mosott PET alapú darátumból 3 mm jellemző méretű granulátum készül. Energiaigénye 85 kWh.” /www.budafilter.hu/

„A pántoló szalag gyártósor egy 120 kg/h kapacitású, 35-40 méter hosszú 3-5 méter széles, 7,5 méter magas, több egységből álló berendezés. Energiaigénye: 370,6 kWh. A gyártandó pántoló szalag különféle méretekben készül, 9-32 mm szélességben, 0,5-1,5 mm vastagságban.” /www.budafilter.hu/


„Szemét” helyzet
A kommunális hulladék 40%-a PET! A lerakási díj jelenleg 6000 Ft/t.
Nyitott szemmel
A hulladékok szelektálásával csökken a lerakóra kerülő hulladék mennyisége, a szállítás díja , tehát csökkenthetjük saját fizetendő díjainkat is.
Ezen kívül az újrahasznosításból nyert alapanyag feldolgozása termékké sokkal költséghatékonyabb, nem beszélve a CO2 kibocsájtás csökkentésről.

2015-től az új törvényi háttérnek megfelelően mindenhol be kell vezetni a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést. Ezt a Budafilter 94 Kft. a Magyar Posta közreműködésével aTEPET rendszerrel oldja meg. A rendszer lényege, hogy a Kft.-től megvásárolt zsugorító készülék mellé vonalkódos zsákot adnak. Ebbe kell gyűjteni az összezsugorított PET palackot. Ha megtelik a zsák a postán ingyen feladható. Az üzemben a zsák tartalma válogatásra, majd számolásra kerül. A palackok ellenértéke megfizetésre kerül a beküldőnek - a vonalkódos azonosításnak köszönhetően.
 Nyitott szemmel


Tehát az így beérkezett PET palack feldolgozási technológiája a következő:

Nyitott szemmel

A technológiai sor bemutatása

  1. Pántoló szalag gyártó sor

A mosott darálékot kristályosító toronyba adagolják, ahol 170°C-on 4 órán keresztül forró levegővel kristályosítják. Ebből a tartályból egy csigás adagoló segítségével folyamatos adagolás lehetséges. Az extruderen végighaladva az anyagot 160 és 70 mikronos szűrőn megszűrik, hogy kiszűrjék az esetleges szennyeződéseket.  Ezek után egy hűtő medencébe majd a nyújtó-simító hengersorra. Az edző kemencében 190°C-ra melegítik, majd újra nyújtják-simítják.  A recéző-formázó ad a már kellőképpen lehűlt pántoló szalagnak megfelelő mintázatot. Innen egy 3-as hengersoron keresztül a hurkolóba továbbítódik az anyag. A hurkolósor után egy utolsó nyújtást-simítást követően a felcsévélő berendezésre továbbítódik a kész pántoló szalag.
A technológia 3-4 tized pontosságot követel meg!


Nyitott szemmel

2.   Granulátum gyártó sor
A granulátum gyártó sor látogatásunk alatt épp nem üzemelt L
A granulátum gyártó sor jóval rövidebb és egyszerűbb technológia. Szintén a mosott darálék kerül adagolásra. Ezt hevítik, majd a préselt, vékony rúdszerű anyagot hűtik és végül darabolják.
Nyitott szemmel

 -----------------------------------------------------------
 Egy kis érdekesség:
A pántoló szalag gyártása során a műanyag szalagban kialakuló csomót "ebihalnak" becézik az üzemben :)
Bár a név vicces, de a hiba sajnos komoly gondot okoz a gyártás során. A felcsévélés szakaszában van egy ellenőrző "befogat", amin keresztül tekerik fel a szalagot a tartóra. Itt megakad az "ebihal" és szalagszakadást okoz. Ilyenkor a már felcsévélt szalagot kistételben értékesítik, az "ebihalat" kivágják, és újrafűzik a rendszert.
Nyitott szemmel
-----------------------------------------------
Az elképzelések szerint augusztus elején műanyag fröccsöntő berendezés kerül a csarnokba (szintén Kínából), mellyel augusztus végére lehetővé válik a granulátum helyben történő feldolgozása.


PET palack átvevő autómata
PET palack átvevő üzem már teszt szerűen működik néhány üzletben.
Itt a lakosság a tömörített palackok után nyugtát kap, aminek értékét a boltban levásárolhatja, vagy készpénzre válthatja.
Nyitott szemmel
Remélem tudtam nektek újat és érdekességeket mutatni!


Ezúton szeretném megköszönni Simon Lajos ügyvezető úrnak, hogy fogadott minket, és részletes tájékoztatást adott a Mezőfalvai PET palack feldolgozó üzemről. Nagy örömömre szolgált, hogy a technológiai sort saját szemmel láthattam!
Külön köszönet a képi dokumentáció lehetőségéért!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése