csütörtök, augusztus 2

Dunai élőhely helyreállítás Mohácsnál

A WWF Magyarország legnagyobb terepi projektje, a Mohács melletti Szabadság-sziget előhely-rehabilitációja a napokban első nagy fázisához, a meder megtisztitáshoz ért, mely egyben a sziget helyreállításának egyik alappillére is.

A Szabadság-szigetet körbeölelő Duna mellékág 30 éve nem kap megfelelő vízutánpótlást, mert egy gáttal elzárták a főágtól. A mederben így megindult az iszap lerakódása, és folyamatos vízellátás nélkül lassan teljesen feltöltődik, ami a sziget páratlan ökoszisztémáját fenyegeti. A WWF Magyarország öt éves projekt keretében rehabilitálja a sziget erdőit, megtisztítja a területet az invazív fajoktól, ökológiai célú kotrást végez a mederben, valamint megbontja a víz útjában álló gátat, így átadva az ágat a természetes megújulásnak. A projekt létrejöttében számos partner van segítségünkre. Elképesztő méretű állami, civil és vállalati összefogás eredménye, hogy megújulhat a mellékág. A projekt vezetője, a WWF partnereivel elnyerte az EU LIFE+ alapjának támogatását. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság részt vesz a szakmai munkában és forrásaival is segít a cél megvalósulását. A DRV, a helyi vízszolgáltató a vízvezeték kiváltás költségeihez járul hozzá. A szükséges önrészt a WWF és magánadományozói biztosítják, kiegészítve a Vidékfejlesztési Minisztériummal, a versenyszférából pedig a Coca-Cola Magyarország támogatja a programot. A projekt terepi költségeihez Mohács Önkormányzata is hozzájárul.
Bővebben:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése